Az egész ott kezdődik, hogy apai ágon a nagymamámék hárman voltak testvérek. A mamának a két fia ugye apu és a nagybátyám, a két testvérének pedig van 3, ill. két gyermeke (akik már annyira nem is kicsik) :)
Ez eddig 10 fő, plusz a házastársak. Namost, ennek a sok embernek, van minimum két, de van, akiknek 3 gyermeke, ezek lennénk mi, az unokák. Mi vagyunk 17-en. A nővéreimnek és az egyik unokatesónknak már vannak gyermekeik, ők ugye a dédunokák, ők vannak heten. Az összesen 34.
A nagymamáméknak volt két unokatestvére is, velük is nagyon jóban maradtak. Nekik két-két gyerekük van, egyik oldalon összesen 4, másik oldalon 2 unokával, tehát ők vannak 12-en, ez mindösszesen 46 fő. Ha a párokat is hozzászámoljuk, az összesen végülis 57 fő körülbelül ha jól számoltam (ha nem, valaki javítson ki) :)
Szóval, múltkor tettem fel facebookra gyerekkori képeimet, ezek közül az egyiken az egyik másodunokatesómmal, Zolival táncolunk. A kommentek során kilyukadtunk oda, hogy kéne csinálni egy nagy találkozót, mert sokan vannak, akikkel egyszer (vagy egyszer se) találkoztunk életünk során, és kíváncsiak vagyunk végső soron, hogy kik is a rokonaink.
Így Ágika minden szervező tehetségét latba vetve nekiállt megszervezni a találkozót Bajára. A család igazából Dömösről, a Dunakanyar legszebb kis falvából származik, onnan szóródtunk szét leginkább a Dunántúl környékére. Azért Bajára szerveztem, mert az egyetlen élő nagyszülőpáros ott él, és mivel elég idősek, szerettük volna, ha ők is velünk lettek volna. Sajnos Vali néni lebetegedett, Jóska bácsi pedig otthon maradt velünk, de lélekben biztos velünk voltak.
Páran sajnos munka miatt, Timiék, a nővéremék pedig Regő tüszős mandulagyulladása miatt nem tudtak eljönni. :( Így is sikerült a fele társaságot összehozni, 31-en voltunk végül.
Szombat délelőtt 10-re hirdettük meg az érkezést, Baján a Délhús faházas üdülőjében voltunk. Nagyon szép hely, közvetlenül a Sugovica partján van, aranyos és nagyon jól felszerelt kis faházzal, nagy zöldterülettel, a közelben játszótérrel. Fél 11 környékére jópáran oda is értünk, az egymásnak történő megörülés után úgy döntöttünk, hiába nem ért még oda a bogrács, neki kéne állni az előkészületeknek. Hamarosan megérkeztek Andreáék is, akik hozták a naaaaaaagy bográcsot, és a fiúk (a párja és a fiai) bele is vetették magukat a főzés rejtelmébe. :) Jó kis hangulat kerekedett hamarosan, a legutolsó érkezők 2 körül jöttek meg, mindenki beszélgetett mindenkivel, felidéztünk régi történetet, kifaggattuk egymást, hogy kivel mi történt, mióta nem találkoztunk. 2 körül megebédeltünk, Anci (a három nagymama unokatestvére) mondott néhány szép és megható mondatot, emlékeztünk azokra, akik nem lehetnek már velünk, és megettük az addigra elkészült, finom pörköltet.
Ebéd után volt, aki lepihent, a gyerekek játszottak, a felnőttek beszélgettek, vagy sétáltak. A délutáni órákban azok, akik nem aludtak ott, hazaindultak sajnos. :( Az ottmaradottak folytatták a beszélgetést, iszogatást, evést. :) Estére - szerencsére a vihar nem ért még oda - szalonnasütést terveztünk. A fiúk gyűjtötték a fát, volt, aki annyira előrelátó volt, hogy még fejszét is hozott :) és faragtak nyársakat is. Közben a lányok zöldséget mostak, és vágtak össze, és előkészítették a szalonnát is. Nagyon nagy szerencsénk volt, miután mindenki megsütötte a vacsoráját, csak akkor jött a vihar, de akkor nagyon... Csak ekkora jégdarabok potyogtak:
 | ||
| És ez már egy félig-meddig megolvadt... |
Reggel ébredés után reggeliztünk, összepakoltunk és szép lassan mindenki elindult haza.
Nem azért mert én szerveztem, de nagyon jól sikerült kis hétvége volt szerintem. :) És ebben oroszlánrésze van Móninak és Zolinak a vásárlás és egyéb dolgok miatt, Andreának és kiscsaládjának pedig a főzés miatt. Még egyszer nagyon szépen köszönöm nektek!
Remélem, a többiek is hasonlóan jól érezték magukat, mint én. Örülök, hogy megismerhettem a rokonaimat, és remélem, ezentúl többször össze fogunk tudni jönni.
