Daisypath Anniversary tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

2010. május 27., csütörtök

Kedvencek IV.

Nagy és okos nővérkém tanácsára - miután én kifogytam az ötletekből - a mai bejegyzés a kedvenc ételeimről fog szólni; ennek következtében igen rövid lesz. :) Azt hiszem, könnyebb összeszedni, hogy mit és milyen formában nem eszek meg. :)

Alapvetően iszonyatosan válogatós vagyok, eddig csak egyetlen nálamnál válogatósabb emberrel találkoztam. Nem szeretem: gomba, karfiol, brokkoli, zeller, spárga, tengeri herkentyűk (hogy ne állítsak valótlant, múltkor megkóstoltam a rákot és finom volt, úgyhogy még bármi lehet), káposzta (csak a fejeskáposztát vagyok hajlandó megenni és csak savanyúságként vagy székelykáposzta formájában), zsíros húsok (leginkább pulykát vagy csirkét eszek, de ebből is csak mellét, esetleg sertést, ha rántott hús, ill. marha- és vadpörköltet). A májat csak resztelve, a tojást csak főve, ill. tojásos nokedli formájában, a sajtot csak a trappistát eszem meg. A sóskát én szeretem, a spenótot Gábor. :) A cukkinit nem szeretem, a padlizsánt és a patiszont (csillagtök) maximum rántva. A sült zöldségek sem tartoznak a kedvenceim közé.

Most a diéta kellős közepén (pont a héten léptem túl a félidőt) már ott tartok, hogy azt is megenném, amit egyébként nem szeretek, csak ehessek normálisan. :) A legnagyobb kínzásnak akkor tettem ki magam, amikor gyümölcs napon velem szemben a kollegám rántott húst evett, az illata szállt felém, a nyálam pedig majdnem kifolyt. :) De túléltem.

Na, ezek után hívjon meg engem vacsorára valaki. :) Hozzáteszem, a jó magyar ételekkel (pörkölt, rántott hús, paprikás krumpli, székelykáposzta/töltött káposzta) le lehet venni a lábamról - nomeg a sütikkel. :)

Folyt. köv... nem tudom mivel. :) Virágom nincs kedvenc, könyvem-filmem mindig épp a legutóbbi, ami megfogott. :) Ötleteket kérek! :)

2010. május 24., hétfő

Kedvencek III.

Ahogy ígértem, folytatom a sorozatot a kedvenc helyeimmel.

Elsőszámú kedvencem: Dömös
Dömös a Dunakanyarban megbúvó pici, 1200 fős, ámde nagy történelmi múlttal rendelkező falu, innen származik édesapám. Soha nem éltem ott, nyaralni voltam kiskoromban 1-2 heteket. De mégis olyan nekem, mikor odaérek, mitha oda mennék haza, a szívem egy darabja ott van mindig. A Duna, a hegyek, a kis patak a ház előtt, a Csaja-forrás, a Prépostsági romok, a trón helye, ahol 1063-ban I. Béla királyra rászakadt a trón, Lepence,... mindenhez köt valami. Van (lassan csak volt) ott egy házunk, amit a Nagyszüleim építettek, de sajnos (főleg Mama halála után) már nem tudtak havonta 1-2x elmenni és rendben tartani a dolgokat, így nem sok értelme van megtartani. Mindenkinek a szíve szakad meg, de fejben tudjuk, hogy muszáj volt meghozni a döntést, és úgy tűnik, nyár végén megveszi egy szimpatikus házaspár. Annak örülök nagyon, hogy nem dózerolják le és építenek a helyébe egy csodapalotát, hanem a hölgy magába a házba szeretett bele, így rendbe szeretnék hozni.

A szívem másik csücske természetesen Siófok, ahol születésemtől kisebb-nagyobb megszakításokkal 23 éves koromig éltem. Azt hiszem, magát a várost senkinek nem kell bemutatnom. :) Minden arcát szeretem. Felnőttként a nyárit kevésbé, hisz az nekünk, ottani lakosoknak a reggeltől estig (éjjelig) tartó munkát jelentette, de így is megtaláltam a szépségeit; a téli csendet, az őszi-tavaszi Balatont, a csendes sétányt, a parkokat... Hiányzik, és furcsa, de 2 év után már olyan nosztalgiával gondolok vissza, mintha 30 éve jöttem volna el. :)






























A harmadik kedvenc városom, bármily meglepő is, de Kaposvár. Azt szerintem mindenki tudja, hogy egy sokszor emlegetett férfiember miatt költöztem ide 2008 augusztusában. :) Egyikőnkek sem volt munkája, és igen nagy luxus volt fenntartani 2 albérletet, és utazgatni egymáshoz. Így megbeszéltük, hogy nyár végén költözöm. Előtte életemben talán háromszor ha jártam Kaposváron, de egyik sem volt igazán maradandó élmény. :) Viszont olyan gyorsan és feltűnés nélkül belopta magát ez a város a szívembe, hogy amennyire nosztalgiával gondolok Siófokra, annyira honvágyam van Kaposvár iránt, amikor elmegyünk pár napra.































Persze több város is van, amit szeretek: Vác, Pécs, Székesfehérvár, Eger, de ezek igazán a szívem csücskei.

Kedves Olvasóim (ha vagytok)! :) Nem tudom, kíváncsiak vagytok-e még kedvenceimre, folytassam-e. Kérlek, írjátok meg (chat-ablak, megjegyzés, e-mail, MSN, skype,...), hogy folytassam-e, és ha igen, mire lennétek kíváncsiak. :)

2010. május 22., szombat

Kedvenc II.

Ma a kedvenc állatom(aim)at mutatom meg.

Az első számú kedvenceim a lovak:
Ezen én vagyok még 2006-ban a Pomádé nevű lovacskával Siófokon. Azóta - mint megtudtam nemrég - sajnos megszűnt a lovarda ahova jártam, és mi más épülne a helyén, mint lakópark. :( Sajnos a lovakkal nem tudom, mi lehet, gondolom Lajos, a tulaj eladta őket, de nagyon sajnálom mind a lovakat, mind a tulajt, akinek a lovak (voltak) az élete.

Második kedvenceim a cicák:
Ő Nyunyó, akit akkor kaptam, amikor még Siófokon laktam albérletben. Nagyon aranyos kismacska volt, ahogy hazaértem, bújt az ölembe, egy idő után velem is aludt (amit pedig váltig állítottam, hogy ezt soha nem teszem meg egy állattal sem.) :)
Amikor Kaposvárra költöztem, nem tudtam elhozni magammal a 3. emeleti lakásba, így otthon maradt Anyuéknál. Mára teljes mértékben kerti macska lett, nem igazán engedi magát megsimogatni és még hívásra se jön be a házba. :) Kis öntörvényű lett.

A harmadik kedvenceim a kutyák, amik biztosan lesznek (minimum ketten), ha kertes házban fogok lakni. 6 éves koromban kaptam egy kiskutyát a születésnapomra, 21 éves voltam, amikor sajnos el kellett altatni, nagyon öreg és beteg volt már. Ő egy fekete puli volt, becsületes nevén Bogár, de nekünk csak Bogi. Nagyon szeretem a pulikat, de szerintem még egy nem lesz, mert mindig csak Bogival hasonlítanám össze. Kiskoromban volt egy skót juhászunk is, de rá nem nagyon emlékszem. :( Boginak volt egy "férje" is, ő volt Bojti, akit 3 évesen elütött sajnos a vonat. :(
Utána került hozzánk Rexi, a német juhász kutya. Nagyon aranyos, bolond kis kutya volt, viszont felnőttként nagyon félős lett. Nagydarab kutya, így mindenki megijed tőle, pedig soha senkit nem bántott, inkább ő ijed meg idegen kutyáktól, vihartól, zajtól. Még mielőtt valakiben felmerülne: nem, nem bántottuk soha, kiskorában kaptuk és soha eszünkbe nem jutott bántani.

Na meg ott van még Anyuéknál Bojti, a puli, akit nem sokkal Bogi halála után 2-3 héttel hozott haza Apu. Nem nagyon örültem neki, tudtam, hogy nem fogom tudni úgy szeretni, mint Bogit. Így is lett. Aranyos kiskutya, megsimogatom, de nekem A PULI, az csak a Bogi volt. :(


Ők a kedvenceim, de végülis minden állatot szeretek, csak nem mindegyikhez nyúlok hozzá. :) Pl. egy kisoroszlánt megsimogatnék, de egy kígyóhoz véletlen se érnék hozzá. :)

Folyt. köv., talán a kedvenc helyeimmel. :)

Kedvenc I.

Hátha vannak olvasóim, és ha vannak, hátha nem tudják, miket szeretek. Úgyhogy elkezdem egy-egy bejegyzésben leírni, bemutatni, miket is szeretek.

Egyik kedvenc - és szerintem gyönyörű - zeneszámom:

Kormorán: Szeretlek (Ima II.)

http://www.youtube.com/watch?v=yWQ1N_R0pRw


Miért is járnak a nők párosával a WC-re?

Lerántom a titkot a női WC-ről :-D szíves figyelmébe minden nőnek. És férfinak....

Hát igen....
A nagy titok a nőkről és a wc-kről.
Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy legelőször le kell törölni a wcdeklit wcpapírral, majd ezt követően kis darab wcpapírkákat tett a wcdekli teljes felületére. Végül megtanította: "Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre". Ezt követően megtanította "a pózt", azaz, hogy tartsd meg az egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy rá se ülj és ne is érj hozzá a felületéhez. "A Póz" megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, amely végigkíséri őt egész hátralévő életében.

De még felnőttként is nehéz megtartani amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.
Amikor el "KELL" menned vécére nyilvános helyen azzal fogsz szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz., mosolyogva, kedvesen és látod ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy "behugyozom". Végül rád kerül a sor de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy "ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább".
Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.
Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik és ráveted magad, szinte kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.


Bemész és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj. Rátennéd a taskád az akasztóra de nincs (sosincs), gondolod majd a kilincsre, az sincs, ezért szemügyre veszed a
területet, lenézel a földre és látod, hogy gyanus meghatározhatatlan víz van a földön, nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogy himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert annyira tele van, hogy alig bírod el olyan dolgokkal amiket szép lassan tettél bele, de a nagyrészét nem is használod, de mégis ott van hátha kelleni fog valamikor.
De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és odateszed magad "a pózba". Micsoda megkönnyebbülés!!!... Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a combjaid elkezdenek remegni. mert lógsz a levegőben, a lábaid behajlítva, a bugyid elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed amely tartja az ajtót kinyújtva és egy 5 kilós táska a nyakadban. Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél nem volt időd letörölni a vécédeklit és bevonni papírral. Valószínüleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: "sose ülj rá a nyilvános vécékre", ezért úgy maradsz "a pózban" remegő lábakkal.De jaj. egy rossz kalkuláció miatt érzed ahogy egy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!!!
Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet ne érje, de hát óriási koncentrációt ígényel megtalálni a helyes "pózt". OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget és inkább elkezded keresni a wcpapírt, de . a k. életbe!!! Üres, nincs papír (mindig üres)! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papírzsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd el kell engedned az ajtót. Egy pillanatra kételkedsz hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni muszáj elengedni.
És persze, hogy amikor elengeded valaki belöki az ajtót, amit meg kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Viszont ekkor megbizonyosodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az informació, aki kint várakozik, ezért az ajtót
már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rádtörni (ebben mi nők, nagyon tiszteljük egymást) és végre nyugodtan elkezdheted keresni a papírzsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel egyet. Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az
erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy a vádlid már majdnem szétrobbant.
Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról. És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem és hát valljuk be, "nem tudhatod milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen"... már teljesen ki vagy merülve, amire felállsz, nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a wc-t. Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság és addig érintgeted amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a notre-dame-i toronyőr púposa lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról. A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba, mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre
áldozni és kimész.
Ha szerencséd van nem húzol magaddal egy darab papírzsebkendőt a cipődön vagy ami még rosszabb nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a feneked.
Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfi vécébe, kijött és még egy újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.
"Miért voltál bent ilyen sokáig?" -kérdezi az idióta.
És csak ennyit válaszolsz: "Sokan voltak".


Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba, szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a
papírzsebkendőt az ajtó alatt és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a "pózt" és a méltóságodat.

Köszönöm mindazoknak akik, voltatok velem mosdóban és voltatok fogasok vagy tartottátok az
ajtót!!!...
De ez olyan férfinak is szól aki eddig nem értette, miért mennek a nők egyszerre vécére . íme a válasz.

2010. május 12., szerda

Hm...

Hm... Tudom, tudom, megint ezer éve nem írtam. :( Dehát semmi extra nem történik. Hétköznap dolgozunk, néha találkozunk haverokkal, heti 2x kondizok, és - meglepő módon - még mindig csinálom a diétát, hétfőn volt a 4. hete hogy elkezdtem és kb. 3-3,5 kiló fogyásnál tartok.

Hétvégén voltam anyuéknál, Gábor most itthon maradt. Nagyon jó volt hazajönni, olyan érzésünk volt, mint amikor 2 éve pont ilyenkor még csak 1-2 napokra jártam Kaposvárra. Soha nem gondoltam, még azt se, hogy Kaposváron fogok élni, nemhogy azt, hogy ennyire fogom szeretni magát a várost Gábortól függetlenül.
Munkahelyen minden rendben, 1 hónap múlva lesz, hogy egy éve vagyok a cégnél. És még mindig szeretem. Néha ugyan vágynék valami izgalmasabbra, vagy más munkakörre, de egyelőre örülök neki, hogy van egy - elvileg - fixnek tűnő munkahelyem. Sajnos mostanában egyre többen mennek el (akár önszántukból, akár nem), akiket megkedveltem ebben az egy évben. :( De megértem őket, kell a változatosság, és ha találnak jobbat, miért ne mennének? :)

Móniék esküvőjén nagyon jól éreztük magunkat, nagyon szépek voltak, aranyos kis esküvő volt. Képek a Picasámon: http://picasaweb.google.com/kecskes.agnes/20100424MoniTibiEskuvo#

Ja, közben kiderült, hogy idén megyünk még egy esküvőre, jövő ilyenkor meg szintén hivatalosak leszünk. :)