Daisypath Anniversary tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

2011. november 22., kedd

Nyaralás 3. felvonás

És elérkeztünk végül a nyaralásunk 3. részletéhez sajna. :(
Ezt kifejezetten pihenősre, punnyadósra terveztük, és így is lett. Pénteken munka után indultunk Zalakarosra, a Hotel Napfénybe. Miután elfoglaltuk a szállást, felmentünk az étterembe vacsorázni és utána pedig csak pihentünk, filmeztünk egész este. Másnap csak annyira keltünk ki az ágyból délelőtt, amíg elmentünk a boltba vásárolni, aztán estig ismét csak nem csináltunk semmit. :) 6-tól volt egy zenés büfévacsora az étteremben, amire már pénteken befizettünk. A vacsi nagyon jó volt, több fogás volt levesből, is főételből is, plusz saláta és desszert, a zene is egész jó volt, csak a korosztály nem a mi korosztályunk volt sajna, ezért nem is maradtunk sokáig. Helyette bementünk Nagykanizsára, ahol találkoztunk Gábor volt évfolyamtársával, Henivel.
Nagyon jól sikerült az este, beszélgettünk, forralt boroztunk. Miután Henit hazavittük, mi is visszamentünk a hotelbe és aludtunk egy nagyot. Reggel, miután összepakoltunk, kijelentkeztünk, elmentünk fürdeni a Zalakarosi Fürdőbe. Érdekes, hogy bár mindketten imádjuk a vizet, és kiskorunk óta nagyon sokáig szoktunk a vízben lenni, most 2-3 óra fürdés után valahogy azt érezzük, hogy most már elég, menjünk haza. Így is lett, úgyhogy olyan dél körül hazaindultunk.
Itthon aludtunk még egyet, aztán este Gábor hugával, Andival elmentünk megnézni az Alkonyat-Hajnalhasadás 1. részét, ami nagyon jó lett volna, ha Gábor nem dumálja végig az egészet, mert tény ami tény, ez a rész - a történetből kifolyólag - kicsit romantikusra sikeredett, ami nem igazán az ő stílusa. :) Így a következőt már tuti ketten megyünk el megnézni Andival. :)

2011. november 12., szombat

Születésnapi buli

Idén nagyszabású és össznépi születésnapi bulit tartottunk. Sok sok ismerősünknek, barátunknak volt október 5. és november 12. között születés- vagy névnapja, és a tegnapi nap volt megfelelő mindenkinek az ünneplésre.

Úgy döntöttem, hogy erre a napra kiveszek egy szabadnapot. Egyébként is rám fért már egy pihenős nap... ami aztán nem lett túl pihenős. :D A délelőttöt bevásárlással indítottam, aztán megfőztem a húslevest és a cukorborsó főzeléket, és mire Gábor szülinapi tortájával is elkészültem, délután fél 4 lett.
Miután megjött Gábor, aludtunk egyet, és ébredés után lefürödtünk, elkészültünk, mert 7-re jöttek a vendégek. Gábor megkapta a totáját, iszogattunk, beszélgettünk egy kicsit, aztán 9-re elmentünk a Bombardier-be, ahol már várt párt jóbarát és a feldíszített asztal minket. :) Juca barátnőmtől kaptunk kis névreszóló ajándékot, mindenkivel koccintottunk, és aztán szépen lassan beindult a buli. :) Jókat énekeltünk, táncoltunk, beszélgettünk, amíg el nem fáradtunk. :)

Ennek eredményeképp ma pihengettünk egész nap, holnap pedig nagytakarítunk. :)

2011. november 3., csütörtök

Nyaralás részletekben :)


Ismét voltunk "nyaralni". :) Bár megkaptam, hogy már nincs nyár, de mi most jutottunk a közös pihenésünk második részéhez. A hosszú hétvégén Az Őrség volt az úticélunk.

Vasárnap ébredés után összepakoltunk és útnak indultunk. Szentgotthárd-Rábafüzesen volt a szállásunk, ami mint kiderült, közvetlenül a határátkelőnél volt, de nem volt belőle gond. Miután bepakoltunk a szobánkba, elmentünk megnézni a várost. Háááát... nagyobb valamire számítottam így a határ mentén. A Fő terük nem valami nagy, de szépen rendben van tartva, és az egész város elég picike, és valahogy túl nyugodt. 1 órácskát sétáltunk azért, kerestünk (volna) egy jónak tűnő éttermet, de aztán elmentünk Rönökre a Székely Tanya Étterembe, ahol ettünk egy jót végülis. Az este további részében csocsóztunk kicsit a szálláson, és pihentünk a szobában.

Másnap felhasználtuk a fürdőbelépőnket a St. Gotthard Spa&Wellness-be, ami egy nagyon jó kis hely, de annak ellenére, hogy nem is voltunk sokáig, és egész nap nem csináltunk semmit, kora délután már visszaértünk a hotelbe, mert valahogy fáradtnak éreztük magunkat. Egy nagy alvás után lementünk az étterembe, megvacsoráztunk, ittunk 1-1 sört ill. bort, és egy nagy alvás után ránk virradt az utolsó napunk, amit mellesleg a legjobban vártam. :)

Kedden ugyanis hazafelé a kis aranyos őrségi falvakon keresztül jöttünk. Nem néztünk meg minden kis haranglábat és patakot, csak azokat, amik a legjobban érdekeltek minket.
Első célpontunk Őriszentpéter volt, ott is az Árpád-kori templom:
Majd továbbmentünk Szalafőre, ahol a Pityerszert néztük meg. Sajnos épp felújítás alatt állnak az épületek, úgyhogy csak kívülről tudtuk megnézni, de így is nagyon szép volt, érdekes volt belegondolni, hogy régen így éltek az emberek.

Utolsó állomásunk Hegyhátszentjakab volt, itt voltunk egyszer osztálykiránduláson. Nagyon szép az ottani Vadása-tó, főleg ilyenkor ősszel, amikor a fák is mindenféle színben játszanak.
Összességében jó pihenős hétvégénk volt, most is ránk fért a pihenés. :)

2011. október 12., szerda

Eger városa... :)

 A hétvégén Egerben jártunk. Mióta 3 éve ott szilvesztereztünk, többször terveztük, hogy visszamegyünk. Sajnos akkor -15 fok volt még napközben is, nem sok felé tudtunk elmenni. Most a teszveszen találtunk egy akciós wellness csomagot, 2 főre 2éjszaka reggelivel, wellness használattal 20.000 ft-ért. Vasárnap délelőtt indultunk, 2-re oda is értünk, bejelentkeztünk és elmentünk a városba, ahol elmentünk a Kopcsik Marcipániába, sétáltunk egyet a belvárosban, majd ismét felkerestük a 2008-ban már nagyon jól bevált palacsintázónkat, ahol nagyon jól laktunk a nagyon finom palacsintával.

Egri Korona Borház - a szállásunk

Kopcsik Marcipánia

A nagggyyyyyon finom palacsinta
Este, miután visszaértünk a szállásra, wellnesseltünk egy kicsit... tényleg csak egy kicsit, ugyanis a szállás 10/10 pontos értékeléséből végülis csak fél pontot von le, hogy a wellness részlegben az élménymedence kb. 20-21 fokos volt. :( A kinti termál medence nagyon jó meleg volt, de mint kiderült, kb. 1 éve az épület helyén még szőlőbirtok volt, és ugyan már fúrtak egy termélvizes kutat, de a víz még nincs bevezetve a benti medencébe. De ami késik, nem múlik. :)
Utána felmentünk az étterembe, ahol nagy örömömre cigány muzsikusok játszottak, és végül minket is bevont az ott lévő társaság az éneklésbe, iszogatásba, és még hegedülni is tudtam!!! :) Sőt, a muzsikusok elhúzták a nótámat is. (Azaz Édesanyámét, mert az enyémet már előtte játszották. :) )




Másnap reggeli után elmentünk Szilvásváradra, ahol kisvasúttal felmentünk a Szalajka-forráshoz, onnan pedig felmásztunk az istállóskői ősember barlanghoz. Jó kis túra volt, visszafelé gyalog jöttünk, láttunk őzeket, a Fátyol-vízesést, egy nagyon érdekes, fákról, a fa felhasználásáról szóló kiállítást és a pisztrángost is, ahol életemben először ettem pisztrángot! Nem vagyok nagy halevő és nem lett most sem a kedvencem, de ez nagyon ízlett. 



Miután a túráról visszaértünk, meg akartuk nézni a ménesgazdaságot, de az egyik helyen zárva voltak, a másik hely nyitva volt ugyan, de az istálló felújítása miatt nem voltak most ott a lovak. :(
Este ismét wellnesseltünk, vacsoráztunk az étteremben és lefeküdtünk aludni.
A másnapi összepakolás és reggeli után el is indultunk hazafelé, Budaörsön megálltunk az IKEA-ban és így kora délután hazaértünk.
Nagyon jól esett mindkettőnknek ez a pihenés, igazán ránk fért a költözéses-lakásfelújításos nyár után. Igazából nem sok kedvünk volt hazajönni, mert nagyon jól éreztük magunkat, de már tervezzük a következő hosszú hétvégénket. :)



2011. szeptember 27., kedd

Activity, Timi-Robi, Mariann-Dani

Ismét egy nagyon jó hétvégén vagyok túl. :)

Itt járt nálunk két barátnőm a férjeikkel. Emlegettem már őket egy korábbi bejegyzésben. A lányokat a gimiből ismerem, Timi osztálytársam volt, Mariann felettünk járt pár évvel. A fiúkat eddig még nem ismertem, azaz egyszer találkoztunk Timiék esküvőjén augusztusban.
Szombaton délután értek ide, addigra elkészültem a szendvicsekkel amiket csináltam, meg a tiramisuval és a naaaaaagy takarítást is sikerült befejeznünk. Miután ideértek, és megettük a szendvicseket elmentünk sétálni a városba, ami nagyon tetszett a kis csapatnak. Igaz, ami igaz, szépen meg is csinálták a belvárost.

Este mindenkire ráfért a tiramisu, és az esküvői képek, videók megnézése után belevetettük magunkat egy jó kis activity partyba, majd egy hajnalig tartó beszélgetéssel zárult a nap.

Másnap a délelőtti ébredés után még beszélgettünk kicsit, és 11 körül hazaindult a kiscsapat, mi pedig a délutánt pihenéssel, regenerálódással töltöttük.

Timi, Mariann, Robi, Dani! Köszönjük hogy itt voltatok, nagyon jól éreztük magunkat és jó volt újra látni Titeket!

Jó lesz az nekem...


... mármint ha belevágok és szerzek még egy "papírt"? 

2009-ben végeztem tanítóként. Sajna abban a városban ahol élek (és a környékén) nincs rá lehetőség, hogy elhelyezkedjek, akármennyire is szeretnék, költözni emiatt nem fogok.

Most tavasszal fogok ugye végezni (ha sikerül) pénzügyi-számviteli ügyintézőként (OKJ-s).

Gondolkodom rajta, hogy mibe vágjak bele:

A) Angol tanfolyam, középfokú nyelvvizsgáig (hozzátartozik, németből van nyelvvizsgám, angolul tanultam 4 évet, viszonylag használom is, amennyire a munkámhoz kell, tehát megértenek és megértetem magam)

B) Kereskedelem-marketing szak egyetemen (a mostani tanfolyamon is kiderült, amit eddig is tudtam, hogy szeretem a matekot és az ahhoz kapcsolódó dolgokat, és nem is vagyok hozzá hülye, vmint mind a kereskedelem, mind a marketing mindig is érdekelt)

C) Egyik sem, és maradok abban a punnyadásban, ahol eddig is voltam (és ami így is marad, ha az OKJ-val sem találok munkát).

Kedves okos olvasóim, szerintetek? 

Elárulom, az agyamban és a szívemben lévő százalékokat a 3 verzióra:
A) 20%
B) 70%
C) 10%



És azon gondolkodtam, hogy ha "csak" egy angol nyelvvizsgát csinálok, a diplomám meg az OKJ mellé, az sokat sajna nem segít rajtam...  Ezért is alakultak a százalékok úgy, ahogy.


Ja, és most is munka mellett tanulok, ill. a főiskolát is munka mellett csináltam végig. Tehát ez nem kizáró ok. :)



2011. szeptember 20., kedd

Túl sok mindenen

Túl vagyok egyrészt a műtéten, sőt, már a varratszedésen is. A műtét maga nem fájt, csak az érzéstelenítő injekció, viszont délutánra (reggel fél 9-kor volt a nagy esemény) mikor elmúlt az érzéstelenítő hatása, igencsak megfájdult. Ez tartott 2-3 napig, minden nap áztatás, újrakötés, és végül múlt csütörtökön varratszedés. Utána még vasárnapig kellett kötözni, hogy ha váladékozik, felszívja. Na a varratszedés, az igaz hogy gyorsan megvolt, de egy fájdalmas dolog volt.
Viszont pénteken már tudtam zárt cipőt venni, vasárnap pedig magassarkút is. :)

Gáborom szegény hétfőn elment Németországba egy továbbképzésre, amihez konkrétan semmi köze nem volt, és nem mellesleg kedve se sok, de ha muszáj, hát muszáj. Csütörtök este jött meg, de pénteken hajnalban már ment is Ausztriába céges kirándulásra, ahonnan vasárnap éjjel jött meg. Úgyhogy így, hogy nem dolgozott egész héten, még talán fárasztóbb hete volt, mint egyébként. Én viszont készültem neki egy kis meglepetéssel: kitaláltam, hogy mire megjön, összerakom pár haverommal a 3 ajtós szekrényt, amit vett, és berendezem (nagyjából) a hálót és a nappalit. Először észre se vette szegény mikor csütörtökön hazaért, de aztán nagyon örült neki. :)

Szombat reggel pedig - hogy ne punnyadjak itthon egyedül a hétvégén - elmentem Anyuékhoz. Délelőtt és kora délután kint voltam Ságváron, aztán Rita barátnőmmel bementünk Siófokra. Lepakoltunk Papám házában, iszogattunk, beszélgettünk kicsit, aztán elmentünk a BenJoe-ba, oda jöttek a barátok is. Nagyon szeretem ezt a helyet, egyrészt régi emlékeket idéz, ez volt a törzshelyünk mikor még otthon laktam, másrészt eleve egy nagyon jó hangulatú hely. Innen éjjel átmentünk az Art Rock Cafe-ba, ami a nevéből eredően egy rock kocsma, ami ugyan nem az én stílusom, de elsörözgettünk, és itt is belefutottunk néhány régi haverba. Utána kicsit kiakadtam, hogy nincs Siófokon szeptember közepén olyan hely - Retrot kivéve - ahova az ember el tud menni, tud táncolni is, normális áron iszogatni is és esetleg beszélgetni. Van 1-2 kocsma, van egy hely, ahol van karaoke, ahova fél 3-kor odamentünk és közölték, hogy ide már nem megyünk be mert zárnak... Hova menjen a fiatal bulizni? Kocsmába?
Azt már nem is mondom, hogy boltba is érdekesen jut el az ember szombat délután Siófokon... Ha nincs kocsid, akkor a Tesco gyalog minimum 20-30 perc, a Spar 5-kor bezár, marad a Penny. És kifújt, ennyi, nincs több normális nagyobb bolt... Szóval érdekes ez a helyzet, valahogy úgy érzem, hogy kívül csillog-villog szépül a város, de belül kezd rohadni. Sajnos. :(

2011. szeptember 6., kedd

Pörgős hétvége

Ez a hétvége jó kis pörgősre sikerült. :) Pénteken este átjött egy barátom, iszogattunk, beszélgettünk.
Szombat délelőtt felkeltem önmagamhoz képest korán, 8 órakor, kitakarítottam - már amennyire egy felújítás alatt lévő lakást ki lehet takarítani -, és nekiálltam az ebédnek, mert 10 után jöttek Anyuék. Miután ők ideértek, nem sokkal később jött Gábor apukája, de sajnos nem tudott sokáig maradni, de legalább megismerkedett Anyuékkal. Ebédre Gábor is hazaért, és ügyesen délre el is készültem vele. Ebéd után pihentünk egy órácskát, aztán Anyuékkal lementem a városba, ahol pont rendezvény is volt, és megmutattam nekik a felújított szép belvárosunkat. Miután ők elindultak haza, mi még pihentünk kicsit otthon, aztán elmentünk a Kossuth térre, ahol Ghymes koncert volt, majd a Presidence táncosai léptek fel, és mi Judittal maradtunk a táncházon is. Nagyon jó kis este volt.

Vasárnap pihenős napot tartottunk, mondjuk ránk is fért, és az allergia miatt se szívesen mozdultunk ki. Nagyon durva az idei szezon, hiába szedjük a gyógyszert, folyamatos az orrfújás és a tüsszögés... remélem, minél előbb vége lesz, mert az immunrendszerünk lassan egyenlő a nullával. :(
Este azért elmentünk ismét a Kossuth térre, ahol BaRaKa koncert, majd Magashegyi koncert volt. Söröztünk egy kicsit, aztán a Tesconál lévő Zséda koncertet útba ejtve mentünk haza.

A lakással egészen jól állunk, ma befejezik Gáborék a nappali parkettázását, leteszik a szegélyeket, és holnap elvileg vissza is pakolunk. Sajna én abban nem nagyon fogok tudni segíteni, mert holnap reggel megyek egy magánorvoshoz, aki lézerrel leműti a körömbenövésemet. 3-4 havonta újra és újra benő, és megunta hogy folyamatosan a sebészetre járok vele. Itt lézerrel kis tudják műteni, és nem nő vissza többet. Kicsit izgulok, bár nem nagy műtét, de ki nem izgul orvoshoz menetel előtt? :)

2011. augusztus 29., hétfő

Az utolsó nyári hétvége

A mostani hétvégét részben a pihenésnek szenteltük.
Szombaton itthon tettünk-vettünk, aztán délben elindultunk Balatonalmádiba, ugyanis hivatalosak voltunk Timi barátnőm esküvőjére. Nagyon szép kis esküvő volt, Timi pedig gyönyörű menyasszony volt, Robival nagyon szép kis párost alkotnak. :) Végre találkoztunk - sajnos ritkán van rá alkalom - velük is, Mariannékkal is (végre a férjét is megismertük), és néhány volt gimis osztálytársammal is.
A fényképezés után mi elindultunk Ságvárra, hisz ott pedig közös szüli-névnapozás várt ránk. Csabinak (sógorom) 14-én volt a szülinapja, Bencének augusztus 23-án a névnapja, Timinek 24-én, Regőnek 25-én a szülinapja. És ott volt még Tündi is, nagybátyám párja, neki is 26-án volt a születésnapja. Ezért anyukánk elhatározta, hogy tart egy össznépi kecskepörköltes-grillezős-tortás szülinapot, ami végül nagyon jól sült el. A grillezést Gábor vállalta magára, a kecskepörkölt pedig Anya és Apa érdeme. Nagyon jól sikerült minden, és szerencsére a vihar is megvárta, hogy mindenki befejezze a vacsoráját és megköszöntsük Regőt is:

És Timit is:
Még egyszer boldog születésnapot kívánok az összes ünnepeltnek! :)

Az este egy fergeteges activity-partival zárult, fél 12-ig játszottunk, nagyon jó volt.
Másnap mi délelőtt eljöttünk haza, mert neki kellett állni a hálószoba kipakolásának, mert kitalálták a fiúk, hogy felszedik ott is a parkettát, ha már egyszer a nappalit olyan ügyesen megcsinálták. :)

Hétvégére - ha minden igaz - kész lesz a nappali, össze lesznek szerelve a szekrények, betesszük az ülőgarnitúrát, és akkor szombaton jöhetnek is anyuék látogatóba. :)
Nagyon örülök, hogy épp most jönnek, mert nagyon jó programok lesznek a városban, szeretném kicsit megmutatni nekik, milyen is Kaposvár, amikor pezsgés van.

2011. augusztus 21., vasárnap

Haladunk, haladunk...

...a lakással. Gábor a szabadsága alatt és a héten befejezte az apróbb munkálatokat, és apukájával megcsinálták a nappali tapétázását-festését-parkettázását. Ma pedig pár haver segítségével elhozzuk a nappaliba való szekrényeket.

Tegnap Bogláron voltunk a bornapokon, boroztunk, Gábor felült a polipra is, ott is készültek képek.

Végre a héten eljutottam tornázni is, úszni is, rámfér már, megint kezdenek feljönni rám a fránya kilók. :(

Jövő héten jó pörgős hétvégénk lesz. :) Szombaton délután 2-re megyünk Balatonalmádiba Timi barátnőm esküvőjére, onnan vagy anyuékhoz Ságvárra, vagy nagybátyámékhoz Tabra össznépi szülinapozásra, vasárnap pedig Timiékhez Úrhidára szintén összenépi szüli-névnapozásra. :)

2011. augusztus 9., kedd

"Nyaralás"

Igen, "nyaralás", így idézőjelben. :) Majdnem 2 egész napot sikerült idén még nyaralnunk a siófoki nyaralás után. :) Pénteken délután elmentünk Mariannal és Korival Fenyvesre, Gáborék nyaralójába. Este átmentünk Keszthelyre, ahol elvileg jó programok voltak, csak nem a mi stílusunk. :) Úgyhogy megvacsiztunk egy "szuper" étteremben, ahol a pincér "kicsit" nem volt a topon és visszamentünk Fenyvesre. Utána pókereztünk pár órát, aztán lefeküdtünk aludni.

Másnap, a fiúk elmentek reggelit venni, aztán elmentünk a fonyódi vásárba, és Fenyvesen a partra. Fürdeni nem volt kedvünk, mert elég felhős volt az ég és a szél is fújdogált. Délután pihenés után nekiálltunk grillezni, majd activitiyzni és sikerült fél 5-re ágyba kerülnünk. :)

Vasárnap az éjszakai fekvés után 11 körül keltünk, reggeliztünk, összepakoltunk. Mi kicsit tovább maradtunk Gáborral, mert lenyírta a füvet, én meg kitakarítottam a házban.

Jó volt nagyon ez a két nap, a semminél több volt, pihenésnek meg nagyon jó volt. :)

A héten Gábor szabin van, de szegényem nem pihen, hanem a lakást alakítgatja, talán többet fogunk így haladni a nappalival, mint ha munka után csinálgatja.

Hétvégére pedig valami meglepit tervez, nagyon titkolózik, semmit nem hajlandó elárulni róla, úgyhogy nagyon izgatott vagyok, hogy mi lesz. :)

2011. július 30., szombat

Történések

Lassan talán meggyógyulok. Pénteken már jobban voltam, akkor be is mentem dolgozni. A torkom még kapar néha, és az orrom is folyik, úgyhogy a gyógyszert még szedem.

Tegnap voltam a nőgyógyászaton is, a fogász a múltkor nem talált a hajhullásomra okot, így ő volt a következő lépés. Felírt egy másik fogamzásgátlót, mert lehet hogy attól hullik a hajam, amit eddig szedtem.

Ma pedig elmentünk a telenorhoz és vettünk nekem egy szép új telefont kemény 20 forintért. :)
Ő az, csak feketében.

Elkészült a konyhában a fiókom is, úgyhogy végre vissza tudtam pakolni a szekrénybe és a fiókba. :)

Tegnap itt volt Mariann és Kori, és activityztünk egy jót. :) Jó kis este volt.

2011. július 27., szerda

Hálószoba és betegség

Vasárnap Gábor és az apukája felhozták az (számunkra) új ágyunkat. :) Én addigra kipakoltam-kitakarítottam a hálószobát. Beraktuk még a komódot, a számítógépasztalt és az akasztós szerényt, úgyhogy most már hálószoba formája is van, és vasárnap már itt is aludtunk. :)

Hétfő délutánra viszont elég rosszul éreztem magam, iszonyatosan fájt a torkom és a légcsövem, úgyhogy kedd délután átmentem a háziorvoshoz, a diagnózis: légcső- és torokgyulladás, 2 nap táppénz, úgyhogy ma meg holnap itthon gyógyulgatok.

2011. július 23., szombat

Nyaralás

Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, csütörtökön és pénteken Ságváron-Siófokon nyaraltunk barátnőmmel. :) Vicces nyaralásnak hívni - nevettünk is magunkon eleget - hisz majdnem végig szakadt az eső. :)
Csütörtökön reggel egy ismerősöm vitt minket Siófokra, ahova Apum eljött értünk. Bementünk a városba, és hazafelé beugrottunk Anyuhoz is. Délelőtt kijött hozzánk barátnőm, jót beszélgettünk, rég volt erre lehetőségünk. Ebéd után pihentünk kicsit, játszottunk Marci unokaöcsivel, aztán kora délután bementünk a városba:
Itt jó turistához méltón fényképeztem. :) Igazából azért csináltam pár képet a városról, mert most újítják fel a központot, és például a Víztorony (ami nem mellesleg Siófok egyik jelképe) nemsokára elkészül.

Lementünk a Hajóállomásra, ott beültünk a Matróz Étterembe. Ettünk egy gyrost és találkoztunk két nagyon jó barátnőmmel, Timivel és Andival. Nagyon rég sikerült összehoznunk egy találkozót, úgyhogy most nagyon örültünk egymásnak és beszélgettünk egy jó nagyot. :) Köszönöm csajok!

Utána Gabimmal sétáltunk egy nagyot, lementünk a móló elejéig, de tovább nem mertünk, mert nagyon nagy szél fújt. Majd a Jókai parkban sétálltunk, és elmentünk a régi törzshelyemre, a BenJoe-ba. :)
Nagyon jó volt a régi helyen lenni, a régi barátokkal. :) Nagyon örültem neki, hogy ott voltak, iszogattunk, énekelgettünk, beszélgettünk, és nagyon jól éreztük magunkat. Éjjel lementünk a Jókai parkba, a közelben ettünk egy gyrost és a hajnali első busszal (és egy nagyon "kedves" sofőrrel) hazamentünk Ságvárra.


Másnap aludtunk (bár én sajnos 2-3 óra alvás után felébredtem és nem nagyon tudtam visszaaludni) délelőtt, beszélgettünk tesómmal, józanodtunk és délután visszamentünk Siófokra és mielőtt visszaindultunk Kaposvárra busszal, sétáltunk egyet a városban.

Mégegyszer nagyon köszönöm mindenkinek, aki ebben a két napban velünk volt, nagyon jó volt ismét találkozni, beszélgetni, bulizni veletek! Gabim, neked pedig külön köszönöm, hogy eljöttél velem, remélem, maradandó élmény lesz, főleg a hazafelé út! :):)

2011. július 19., kedd

Fejlemények

A hétvégénk részben dolgozós volt, részben pihenős. :)
Szombaton egész nap, pakoltunk, takarítottunk, Gábor betont vágott, beszerelte a vezetékek dobozait, felszerelte a zuhanyfüggönyt, próbáltunk kicsit lakásformát varázsolni a lakásunkból. :) Este pihentünk egy kicsit, és vasárnap (miután délelőtt még azért dolgoztunk kicsit), lementünk Lellére gyorsan csobbanni egyet. Jól is esett 1,5 ilyen dolgos nap után egy kis felfrissülés és napfény.

Ma volt nálunk az APEH (bocs, NAV)-tól egy értékbecslő... Ne kérdezze senki hogy miért, de nem elég nekik a hivatalos értékbecslő, a szerződés, amit ügyvéd írt és a földhivatal hitelesített, azt se, hogy miért nem jó nekik a vételi árból számolni az illetéket, de mindenesetre ez az új divat, hogy kiküldenek egy értékbecslőt. Nagyon szimpatikus, kedves srác volt, 8.000.000-t írt be, azért, hogy megkapjam az illetékkedvezményt, és abból még lejön 700.000,- felújítási költség, tehát 7.300.000-ből számolják az illetéket, ami még így is kb. 200.000,-, de lehet részletfizetést kérni. :)

Ha minden igaz, ma áthozzuk Andi ágyát, és berendezzük a hálószobát, a zöld szoba pedig átalakul raktárrá, és akkor indulhat a nappali-project. :)

Közben én pedig orvostól orvoshoz járok, ma megyek fogászatra, jövő pénteken nőgyógyászatra, utána pedig fül-orr-gégészetre és laborba. Múlt kedden voltam fodrásznál, ahol is Ani (a fodrászom) megállapította, hogy jóval kevesebb hajam van, mint szokott és nem gyengén hullik, úgyhogy nem ártana egy alapos kivizsgálás. Úgyhogy másnap felhívtam a háziorvosomat és elküldött szakrendelésekre. Kíváncsi vagyok mi lesz a vége, mondjuk alapból sem árt évente 1-1 kivizsgálás, úgyhogy épp itt az ideje.

Nagyon várom már a csütörtököt és a pénteket. :) Szabin leszek 2 egész napig, ez lesz a nyaralásom. :) Egy barátnőmmel (Gabi) lemegyünk csütörtök reggel Ságvárra anyuékhoz, ott találkozom egy barátnőmmel. Délután, ha nem lesz rossz idő, akkor bemegyünk Siófokra ebéd után fürdeni, ha rossz idő lesz (és sajna ez a valószínűbb), akkor kicsit később megyünk be, sétálunk egy kicsit a városban, a parton, a hajóállomáson. Utána pedig belevetjük magunkat az éjszakába, elmegyünk a régi barátaimmal a régi szórakozóhelyekre, ahova jártam, mikor még Siófokon laktam. :) Nagyon nagyon nagyon várom, jó kis pihenős-bulizós napok lesznek. :)

2011. július 14., csütörtök

Hétvége

Szombaton lazulós, pihenős napot tartottunk. Úgy volt, hogy akkor állunk neki festeni a szobát, de a 60 fokos kánikulában nem volt energiánk, úgyhogy DVD-t néztünk az ágyban. :) Este 8-kor Gábor lefestette a hálószoba nagy részét, amit másnap fejezett be.

Vasárnap pedig végre valahára hazamentünk Ságvárra, ahol ott volt mindenki (Anya, Apa, Ancsa, Csabi, Bence, Márk, Timi, Péter, Marci, Regő és a kis pocaklakó, no meg mi Gáborral). Ebédnél megint nagyon furcsa volt, hogy nem 11, csak 10 főre kell teríteni a nagy asztalnál, nagyon hiányzik még mindig a Papa. Régen mindig felhívtam hetente-kéthetente kisebb-nagyobb dolgokkal, és tudom, hogy most például nagyon boldog lenne, hogy saját lakásunk lett. Tudom, tudom, fentről látja, de az teljesen más, hogy már nem tudom felhívni, és elmesélni neki. Délelőtt otthon voltunk, játszottunk a kertben a gyerekekkel, a fiúk meg hűtőt szereltek. :) Ebéd után egy kis pihenés után elmentünk Siófokra Anita barátnőmhöz, megvártuk, míg befejezik az ebédet, és a tündéri kisfiával, Gáborral négyesben elmentünk fürdeni a Balcsiba. Nagyon jó volt a víz, és nagyon örültem, hogy végre lejutottunk. Balatoni lányként nagyon imádom a vizet, ha tehetném, ki se szállnék belőle. :)
Délután időben elindultunk haza, mert itthon még Gábor befejezte a festést.

A hálószoba gyakorlatilag teljesen kész van, ki van tapétázva és festve, letettük a parketta szegélyeit, már csak lazúrozni kell, és feltettük az álmennyezetnek a szegélyeit is.
Már "csak" annyi van hátra, hogy felmossuk a parkettát, felcipeljük az ágyat, amit Anditól kaptunk, és felavassuk a hálószobát. :)
Utána a következő nagy falat a nappali tapétázása-festése-parkettázása lesz, valamint oda is a bútorok becipelése.
Hétvégén lelazúrozza Gábor a szegélyeket, megcsinálja a WC elszívóját és a konyhafiókomat, valamint berendezzük a hálót. :)

2011. július 9., szombat

Fessünk vagy tapétázzunk?

A kérdés hamar eldőlt sajnos. Miután hiába kentünk 3-4 réteg diszperzitet a falra, a sárga festéket elég érdekesen szívta be. Ezért úgy döntöttünk, mgis tapétázni fogunk, és azt festjük le sárgára. Vettünk szép szövet mintás tapétát, és azt most festi Gábor. Napközben nem volt energiánk a 60 fokban bármit is csinálni, úgyhgy csak vásárolni mentünk el. Ja, és kész van a csaptelep környékének csempézése is, nagyon szép munkát végzett Gábor, és már csak fugázni kell. :)
Festés: Csaptelep:

Hogy mást is írjak, ne csak a lakással kapcsolatos dolgokat. :) Holnap megyük haza anyuékhoz végre - jó ideje, vagy 1,5 hónapja nem voltunk otthon - és ebéd után megragadjuk az alkalmat, hogy végre jó idő van hétvégén (talán túl jó is :)) és lemegyünk fürdeni a Balatonba. :)
Mivel a felújítás miatt nem megyünk nyaralni, csak 1-2 napokat veszek ki, a hétvége meghosszabbítására. Úgy tervezem, hogy péntekre veszek ki egy napot, vagy csak pihenek, vagy elmegyek strandolni; és utána héten kiveszem a csütörtök-pénteket, akkor pedig hazamegyek anyuékhoz, otthon lesz úgyis mindenki, meg találkozom otthoni ismerősökkel is remélem. :)

2011. július 1., péntek

Fejlemények

  • az első és legfontosabb fejlemény, hogy tegnap beszerelték a nappaliba és a konyhába a szép, új, műanyag nyílászáróinkat. :) Nagyon szépek, jó sok kosszal járt a munka, de megérte. :) A szúnyoghálók 1-2 héten belül megérkeznek.
  • a (volt) sárga szoba (leendő hálószoba) annyit változott, hogy 1 réteg diszperzit van már rajta, a napokban jön még egy réteg, aztán pedig kifestjük sárgára, és akkor már tudunk is költözni.
  • tehát lassan festhetünk mindenhol, parkettázhatunk a nappaliban, még egy-két "apróság", szerelés, csempézés, takarítás, és lakásformája lesz a mi kis kuckónknak :)

2011. június 25., szombat

Alakulunk, alakulunk...

mint púpos gyerek a prés alatt. :)

Helyzetjelentés:
  • a zöld szobához (egyelőre raktár, majdani "iroda", egyszer majd valamikor gyerekszoba) az álmennyezet és a lámpa felhelyezésén kívül nem kellett nyúlni, egyelőre itt alszunk - ez tehát 100%-osan kész, csak a benne lévő dobozokat kell majd kipakolni, ha kész lesz a nappali
  • a (volt) sárga szoba (leendő hálószoba) tapétája leszedve, holnap glettelünk, még a héten vagy jövő héten lefestjük, úgy tervezzük, hogy jövő hétvégére már ár tudunk költözni. Az oda való bútorok egy ágyon kívül (köszi Andi :) ) mind megvannak.
  • a nappali lesz a legnagyobb falat: ki kell cserélni a nyílászárókat, utána lehet csak festeni és utána lerakni a parkettát. Ha ez megvan, szerzünk egy csomó erős izmos pasit :) és felhozzuk a naaaaaagyon nehéz bútorokat, ugyanis itt még csak egy ülőgarnitúra van.
  • a konyhába beszerelte Gábor a spotlámpákat és a mosogatóhoz a lámpát, itt is a festéssel a nyílászáró cserét várjuk, utána ez is kész.
  • a fürdőszobában kicseréltük a mosdókagylót, most rakja fel Gábor a fürdőkád csapjához az Ytongot, oda fel kell tenni a pár darab hiányzó csempét, és akkor az is kész
  • a WC 99,9%-osan kész van, kicseréltük a WC kagylót, a mellette lévő hézagot kell csak leglettelni
  • Gábor apukája ma végzett, minden de minden helyiségben feltette az álmennyezetet (már csak a szegélyek vannak hátra) - én nem gondoltam, hogy ez ekkora munka, de nagyon nagyon szép lett, nem tudom, hogy fogjuk megköszönni neki ezt a rengeteg segítséget, amit kap(t)unk tőle

Ha ez mind kész lesz, már csak "apróságok" vannak, például feltesszük a bejárati - és a beépített szekrények ajtajára a lambériát, a szobákba a lámpákat (bár most gondolkodom, lassan majdnem mindenhol fent vannak :) )
Az ablakok 1-2 héten belül megjönnek, addig a hálót meg tudjuk csinálni, utána jön a nagy meló, de kb. 1 hónap és kész leszünk.
Úgyhogy lassan de biztosan haladunk. :)

Frissítés: Elvileg jövő hét csütörtök-pénteken jönnek az ablakosok!! :)

U.i.: Majdnem egy év után végre KÉSZ A MAZDA!!! Tessék pezsgőt bontani! :)

2011. június 16., csütörtök

Költözés-felújítás

Pénteken a cuccok nagy részét sikeresen átpakoltuk az új lakásunkba, a maradékot ma hozzuk el az albérletből. Délután átadtuk a lakást Barbarának, elköszöntünk, és birtokba vettük kis lakásunkat. :) Hááttt... lesz még mit csinálni, az biztos. :)
Amit lehetett, elpakoltunk a szekrényekbe: ruhákat, konyhai dolgokat, spájzba valókat, de a nappaliba és az íróasztalba való dolgok még dobozokban vannak. Sajnos ez még kb. 1 hónapig így is lesz. Ezen a héten megcsinálta Gábor a fürdőszobát, apukája az álmennyezetet, holnap radiátort cserélnek. 2 hét múlva kb. jönnek az ablakosok, kicserélni a nappaliban és a konyhában az ablakokat. Addigra elvileg le lesz festve a hálószobánk, oda be is tudunk majd költözni. A nappalit festeni és parkettázni majd a nyílászáró-csere után fogjuk csak, úgyhogy van még elég munkánk, de legalább a sajátunk. :)
A költözés és a takarítás képei itt vannak.

Szombat estére összecsődítettük a baráti társaságunkat, és cirka 20 emberrel felavattuk a lakást. :) Pezsgőt ugyan nem vágtunk a falhoz (kár lett volna érte), de rajzolni azért rajzoltak rá a fiúk. Iszogattunk, beszélgettünk, később pedig lementünk a Royal-ba egy fergeteges karaoke bulira. Nagyon jó kis este volt, méltóképpen megünnepeltük, hogy lakástulajdonosok lettünk.
A buli képei pedig itt találhatóak.

2011. június 9., csütörtök

Költözés sorozat :)

Mostanra 99,99%-a a cuccainknak, át van pakolva az új lakásba. Gyakorlatilag csak azok vannak az albérletben, amiket nap mint nap használunk, ill. kisebb dolgok. Ma szabin voltam, úgyhogy két barátommal egész nap takarítottunk. Holnapra vissza van még az ajtók és a villanykapcsolók lesikálása, ill. a fürdőszoba takarítása, valamint el kell jutnom az okmányirodába is, átíratni a lakcímet. Délután pedig az új lakás "zöld szobáját" kellene dobozmentesíteni annyira, hogy ott tudjunk aludni, amíg a sárga szoba" el nem készül.
A lakásfelújítás most úgy áll, hogy leszedtük a tapétákat, a sárga szobát kifestjük, a fürdőben kicseréljük a mosdókagylót, beüzemeljük a mosógépet és a hűtőszekrényt, utána pedig addig, míg nincsenek kicserélve a nyílászárók, nem tudunk festeni és parkettázni.

Holnaptól, amíg az új lakásban nem lesz net, nem fogok tudni írni, de utána mindent bepótolok. :)

2011. június 5., vasárnap

Költözés több felvonásban

Az első két felvonás sikeresen - kisebb nagyobb zökkenőkkel - lezajlott most hétvégén. Én hétközben már próbáltam összepakolni ezt-azt, de az igazi pakolás, dobozolás, zsákolás szombat délelőtt zajlott. Akkor a lakás mondjuk 85%-át bedobozoltuk. Délután pár barátunk jött segíteni, a fiúk cipelték a bútorokat - harmadikról harmadikra (magasföldszinttel majdnem negyedik) - mi lányok pedig a kisebb, könnyebb dolgokat. Mi se voltunk a végére épp frissek és üdék, de a szegény fiúknak mire felhoztak 3 szekrény, egy bőr ülőgarnitúrát meg egy komódot, másra nem igazán maradt erejük, úgyhogy a maradék ágy és szekrény felcipelését elhalasztottuk pár nappal.

Ma Gábor elment Budapestre egy barátunkkal, mert onnan vaterázott egy szép kis szekrénysort. 9-kor indultak, gondoltam, olyan 3 körül már biztos úton vannak hazafelé. Mikor felhívtam, szegényem hulla fáradtan vette fel a telefont, hogy még mindig pakolnak. Kiderült, hogy a szekrény szétszerelhető volt ugyan, de nem lapra szerelhető, és a mágikus hármas szám, ott is utolért minket, a harmadikról kellett lecipelniük. Én még nem láttam, de állítólag iszonyat nagy és marha nehéz a szekrénysor. Úgyhogy most nem is cipelték fel még itthon is a harmadikra, hanem betették a garázsba. Viszont... fél 5-kor csörgött a telefonom, hogy mondjam meg a tudakozó vagy az autóklub számát, mert az M1-M7 autópályánál defektjük volt (mint itthon Gábor elmesélte, szabályosan leszakadt a gumi a felniről)... Végül egy óra múlva el tudtak indulni autóklubos segítséggel, de rossz belegondolni, hogy ez sokkal csúnyábban is végződhetett volna.
Én közben reggeltől a konyhát pakoltam össze (ki gondolná, hogy 8 doboz cuccot össze lehet szedni csak a konyhában, és még mindig van???), aztán megjöttek Gabi és Andi barátnőim, akiknek nem győzök eléggé hálálkodni hogy rám áldozták a vasárnapjukat. Az ő segédletükkel összepakoltunk 2 dobozt meg 3-4 zsákot, beraktuk Andi kocsijába, az új lakásnál meg felcipeltük. Ott nekiálltunk kitakarítani a konyhát (hogy én ezt hogy utálom), ezért is extra nagy hála a csajoknak, mert rengeteget segítettek. Úgyhogy most egy szobába be van zsúfolva minden cuccunk, kivéve a konyhát, mert ott minden csillog-villog és be van pakolva, valamint még délután gyorsan a ruhákat is sikerült bepakolnom a szekrénybe. :)

Az a baj, hogy amíg a szekrények és az íróasztal nincs a helyén, addig sajna a többi dobozt nem tudom kibontani és kirámolni. Még hátra van a fürdőszoba bedobozolása, átköltöztetése, de az csak akkor, ha megvettük az új mosdókagylót, meg egy pár apróság átvitele, amit majd hétköznap oldunk meg.

Ha minden jól sikerül, akkor szerdán talán már ott töltjük az első éjszakánkat! :)
Képeket tegnap sajnos elfelejtettem csinálni, pedig szerettem volna, de ma Andi csinált, azokat majd felteszem picasára. :)

2011. június 3., péntek

Megvaaaaaaaaaaaaan! :)

Ééééééésssssssss ebben a pillanatban miénk életünk első saját lakása!!!!!!!!!!! :):):):)


















2011. június 1., szerda

Fejlemények

Ma reggel voltunk a bankban, aláírtuk a hiteligénylést. Azzal a jó hírrel szolgáltak, hogy ha minden jól megy ma a közjegyzőnél és holnap a földhivatalban, akkor akár már pénteken pénz lehet belőle.
Ezért ma miután hazaértem, nekiálltam dobozolni, és rájöttem, hogy még mindig nem tudom biztosra, hogy a konyhában mi a mienk és mi a lakás tulajáé. :) :)

Tehát ha minden sikerül, akkor lehet, hogy hétvégén már tudunk pakolni a lakásba. :)

Folytatás:
2 nap és költözüüüüüüüüüüünk! :) Még csak a cuccokat, aztán jövő héten délutánonként Gábor megcsinálja a fürdőt és a parkettázást, de már egyik lábbal itt leszünk, a másikkal ott! :):)

2011. május 29., vasárnap

Évfolyamtalálkozó

Mióta Gáborék végeztek a főiskolán, minden nyáron rendeznek egy évfolyamtalálkozót. Az elején egész sokan voltak, aztán a nagy része lassan lekopott, mára maradtak hatan, akik minden évben találkoznak valahol pár napot. Hozzájuk csapódunk mi, párok is, így idén összesen 10-en töltöttünk el egy hosszú hétvégét Kehidakustányban.
Pénteken munka után mentünk, 8 óra tájékára mindenki odaért a szállásra. Nagyon szép apartmanban voltunk, mindenkinekcsak ajánlani tudom. Utána felkerekedtünk és elmentünk a keszthelyi Tescoba, bevásároltunk a másnapi grillezéshez. Ugyan nem mondták a legjobb időt, de reménykedtünk benne, hogy az eső elkerül.
Reggel, mikor felébredtünk, sajnos ez nem így volt, de a tervezett programot tartva elmentünk a kehidai fürdőbe. Háááttt... jó volt, szép volt, de azért 1-2 hiányosságuk volt, de jól esett egy kicsit áztatni kis testünket. :)
Délután, mikor hazaértünk, pihentünk egy kicsit, aztán nekiálltunk sütögetni. Nagyon finom kis husikat csináltunk, megvacsoráztunk és megnéztük a BL döntőt. Utána - már jó hangulatban, köszönhetően a házi bornak és pálinkának - nekiálltunk Activity-zni. :) Olyan 1 óra körül kerültünk ágyba, és aludtunk ma reggel 9-10-ig kb.
Miután összepakoltunk, a csapat nagy része elment haza, mi pedig Matyival és Évivel még elmentünk kirándulni a rezi várba. Szegény kis várat felújíthatnák, mert így nem sokkal több egy kőhalomnál, de a kilátás kárpótolt mindenért. Ebédelni még megálltunk Balatonszentgyörgyön, aztán mindenki indult hazafelé.

Sok képet csináltunk mi is, és a többiek is. A mi képeink feltöltés alatt vannak, hamarosan láthatóak lesznek:

Nagyon jó kis hétvége volt egy jó kis társasággal, pihenéssel, játékkal, fürdéssel. Jó lenne gyakrabban ilyet tartani. :)

Saját lakás és költözés

Most, hogy már egyre biztosabbnak tűnik, be merek számolni életem egyik legnagyobb eseményéről. :)
Méghozzá arról van szó, hogy hamarosan megvesszük Gáborral életünk első SAJÁT LAKÁSát!
Kaposvár belvárosában, a Tesco mellett találtunk egy 72 nm-es, 3 szobás, szigetelt panel lakást ami egy négyemeletes ház 3. emeletén van. Sok mindent nem kell rajta javítani: ki kell cserélni a nappaliban és a konyhában a nyílászárókat, le kell parkettázni két szobát és a fürdőszobában ki kell cserélni a kádat zuhanyzóra, ill. mosdókagylót kell cserélni.
A szerződés aláírásán túl vagyunk, a hitel intéződik, holnap vagy kedden megyünk aláírni a hitelszerződést, tehát úgy tűnik, 10-éig sikerül átköltöznünk. Magát a költözést nem várom, de a saját lakást már nagyon. :)

2011. május 4., szerda

Hungaroring, Gödöllő

Péntek este nem jöttünk haza Kaposvárra, hanem Gábor anyukájánál aludtunk Budapesten, mert másnap ismerősökkel mentünk a Hungaroringre, Hungaroring Kupára. Engem maga a futamok annyira nem kötöttek le, de az autók érdekesek voltak, be lehetett menni a box utcába, meg lehetett nézni közelről a kocsikat. Este Gödöllőn aludtunk, egy aranyos kis panzióban.
Képek: https://picasaweb.google.com/109655143982130051739/20110430Hungaroring#

Másnap mivel szakadt az eső reggeltől, ezért mi nem mentünk ki a Hungaroringre, hanem inkább megnéztük a gödöllői kastélyt. Sajnos erről nem tudok képeket hozni, mert bent nem lehetett fényképezni. :(

Jó kis hétvégi program volt, de jó volt vasárnap délután hazajönni és itthon pihenni egyet. :)

Temetés

Múlt héten elbúcsúztattuk Papát, utolsó hajóútjára indult a kikötőbe, Mamához.
Csütörtök délután volt egy szentmise a siófoki rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, hogy másnap ne kelljen Dömösre (Dunakanyar) utazniuk. Szép kis mise volt - már amennyire egy ilyen mise szép lehet. Utána anyuéknál gyűltünk össze, volt egy kis hidegtál, ott beszélgettünk.

Másnap időben el kellett indulni, 2-2,5 óra volt az út Dömösre. Apu unokatestvérénél, Valiéknál találkoztunk a család ottani tagjaival. Sajnos a temetés előtt történt egy kis baleset, az unokaöcsém, Bence leesett a lépcsőn, beverte a fejét, úgyhogy tesómék rohantak vele a kórházba. Enyhe agyrázkódása volt és mivel Pécsre hazafelé hányt, bevitték az ottani kórházba is, egy éjszakára bent fogták, de másnap hazaengedték. Sajnos ők így a temetésen nem voltak ott, de az utána következő gyászmisére már odaértek.

A szertartások után visszamentünk Valiékhoz, ott beszélgettünk egy kicsit a rokonoknál, meg átmentünk Öcsi bácsihoz Marcival, Bencével és Apuval, ahol kovácskodhattak kicsit a fiúk.
Képek: https://picasaweb.google.com/109655143982130051739/20110429PapaTemetes#

Papám, elbúcsúztunk tőled, de örökre itt maradsz velünk, a szívünkben! Nagyon szeretünk!


2011. április 12., kedd

Isten veled Nagypapám!


Szabó Magda: Elégia

Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném.


Drága Papám!


Nem megyünk már a dömösi erdőbe kirándulni, nem mesélsz már nekem hajós történeteket, nem megyünk horgászni, nem játszol a dédunokáiddal többet...
Elmentél közülünk, a Hajóskapitányt utolsó útja végén a kikötőben Mami várta.


Itt csak mi szomorkodunk, ez most csak nekünk fáj, neked már jó ott vele, hisz rég találkoztatok...


Viszontlátásra drága Nagypapám!






2011. április 6., szerda

Reklám

Igen, igen, ez itt és most a reklám helye. Méghozzá Édesanyámék kecskéinek, és a tőlük kapott tejnek és sajtnak a reklámjának helye. Készítettek egy blogot, ahol leírják, milyen sajtok, hány kecske van és épp mi a következő terv velük kapcsolatban. :)

A blog: http://kecskessajt.blogspot.com/

2011. március 30., szerda

Folyt. köv.

És igeeeeeeeen, miért is ne lehetne a rossz még rosszabb, és miért is ne folytatódhatna a pechszéria? Nesze nekem... Majd egyszer elmesélem a folytatást...

2011. március 27., vasárnap

Egy katasztrofális hét(vége)

Igaz, hogy még nincs vége a hétvégének, de remélem nem lesz folytatása a heti pechszériánknak.

Csütörtökön este ahogy jöttem haza tornáról, észrevettem, hogy a biciklijeink nincsenek a tárolóban. Ahogy feljöttem, megkérdeztem Gábort, hogy nem ő tette-e el valahová. Mivel nem, ezért kihívtuk a rendőrséget, jött két helyszínelő, csináltak képeket, vettek ujj- és láblenyomatot, utána Gábor bement velük, felvették a jegyzőkönyvet. Gábor biciklijéről csak fénykép van, az enyémről "csak" papírok. Én azért vagyok emiatt különösképp szomorú, mert a biciklit anyuéktól kaptam a diplomaosztómra. :(

Pénteken felmentünk Budapestre Gábor anyukájához. Este minden szép és jó volt, viszont másnap reggel egy SMS fogadott anyutól, hogy a 84 éves nagypapámnak combnyaktörése volt, úgyhogy éjjel bevitték a mentők. Szombaton - hajrá magyar egészségügy - nem volt a sebészeten orvos, úgyhogy ma délben műtötték meg. Most beszéltem a kórházzal, a helyzetez képest jól van, de nyugtalan, ki akarja szedni a madzagokat és vért kell kapnia, mert nem jó a vérképe.

Szombaton délután időben el akartunk indulni Budapestről, be is pakoltunk a kocsiba (Gábor el tudta hozni a céges BMW-t), Gábor betette a kabátját a csomagtartóba, becsukta a csomagtartót... ahogy ez megtörtént, leesett neki, hogy a kabátjában van a kocsikulcs, a csomagtartót pedig nem nyitja a központi zár, ergo ahogy becsukta, be is záródott. Próbálkozott mindenféle trükkökkel, hogy kinyissa az ajtót, de csak nem akart sikerülni. Mivel business class BMW, ezért olyan okosan oldották meg, hogy sehogy nem lehet a csomagtartóhoz hozzáférni, csak az ajtó felnyitásával. Node, kb. fél óra után - miután se a hátsó ülést nem lehetett eldönteni, se a kalaptartót felemelni - az én okos párom rájött a megoldásra: kiszedte a kalaptartóból a hangszórót, benyúlt (egy kb. kar vastagságú lyukon) és kihalászta a kabátjából a kulcsot, így el tudtunk indulni. :)

Szóval van még pár óra a hétből, remélem, most már nem történik semmi, mert ez a 3-4 nap történése épp elég volt.

Drága Nagypapám! Tudom hogy nem olvasod, de akor is kérlek, hogy gyorsan gyorsan gyógyulj meg és szedd össze magad, mert még szülségünk van Rád, nagyon szeretünk!!!

2011. március 6., vasárnap

Születésnapok és farsangi buli


A legnagyobb unokaöcsém március 2-án lett 8 éves nagyfiú, édesanyám pedig 4-én ünnepelte az 53. születésnapját. Mivel mindkettő hétköznap volt, csak telefonon köszöntöttük fel őket, de szombaton mindenki otthon volt Ságváron és együtt ünnepeltünk. Mi délelőtt korán hazamentünk már, mert ebéd után el kellett indulnunk vissza Kaposvárra. Délelőtt beszélgettünk, és társasoztunk Marci új nyomozós játékával. Megebédeltünk, majd megköszöntöttük az ünnepelteket és egy kis beszélgetés után hazajöttünk.
Itthon pihentünk egy pár órát... rápihentünk az esti farsangi karaoke bulira. :)
7 körül elkezdett szállingózni a társaság: egy haverunk, egy barátnőm, Gábor huga és az ő barátnője. Barátnőm megcsinálta a jelmezemhez illően a hajam és a sminkem, felöltöztünk Gáborral és fél 10 körül lementünk a buliba. Végülis csak a mi társaságunk volt beöltözve, de nálunk a 90%. Nagyon jópofa jelmezek voltak, a hangulat is nagyon jó volt, úgyhogy összességében szerintem jó kis buli volt, sajnálhatja, aki lemaradt.

És a képek:



2011. február 8., kedd

Táppénz...

Hát igen, nem lettem jobban reggelre, úgyhogy ma délután elmentem a háziorvoshoz, aki közölte, hogy ez bizony vírus, úgyhogy jobb ha otthon maradok egész héten. Végülis melóban pótolható vagyok, nekem meg jót tesz, ha ez alatt a pár nap alatt kipihenem magam, minthogy 2-3 hétig szenvedek bent és közben jól meg is fertőzök pár embert.

Úgyhogy most elő a DVD-kkel, könyvekkel, amiket rég meg akartam nézni/el akartam olvasni, és hajrá sok sok sok alvás. :)

2011. február 7., hétfő

Kórház II.

Huh, kicsit azt hiszem, elmaradtam az írással. :)

No, hát az első "műtétet" sikeresen túléltem. :) Nem is fájt, pedig mindenki azzal ijesztgetett, hogy mennyire fog fájni napokon keresztül.

23-án voltunk otthon Anyuéknál, karácsony óta most találkozott először a család apraja-nagyja, nomeg kaptam sütit is a névnapomra. :)

Múlt hétfőn besokalltam, hogy a lábujjam MÉG MINDIG be van gyulladva és visszamentem a sebészetre. Fájni ugyan nem fájt, de gennyezett és piros volt (de inkább nem részletezem). Azért előtte szombaton még egy naggggggyyyyyon jó retro bulit lenyomtam. :)
Szóval hétfőn munka után visszamentem, ugyanaz a doki volt, aki először megvizsgált. Most is csak be akarta kenni a fekete krémmel, de megkértem szépen, hogy ugyan had ne kelljen már többször visszamennem, csinálja már meg most. Először nem akarta, merthogy még nagyon gyulladt és nem biztos hogy 100%-osan hatna a fájdalomcsillapító; de aztán addig könyörögtem, mire csak megcsinálta, és végül maga a "műtét" nem is fájt. Viszont este és másnap... na arról inkább nem mesélek, legyen elég annyi, hogy fájt "mint állat". Úgyhogy kedden nem is dolgoztam, kipihentem a fájdalmakat és az éjszakai nemalvást.
Pénteken házibuliban voltunk, szombaton Gábor huga volt fenn egy barátnőjével nálunk, vasárnap este pedig visszaköltözött a volt lakótársnőnk, Szandra hozzánk.
Most meg valami lappang bennem, fáj a torkom, kicsit tüsszögök, és olyan vagyok, mint akin átment az úthenger. Ebben csak az a szép, hogy ha beteg is leszek, soha nem tudok belázasodni, így nehezebben és lassabban is gyógyulok. Úgyhogy remélem, minél előbb kimegy belőlem ez a valami. Majd jól megszuggerálom. :)

2011. január 13., csütörtök

Kórház és egyéb finomságok

Az új hátteret köszönöm Adrinak!

A mai napot kivéve nem nagyon történt velem mostanában semmi izgalmas. Múlt héten sikerült úgy levágnom a körmömet a lábamon, hogy begyulladt és tegnapra kinőtt a vadhús is. Gusztustalan volt. :S Ígyhát tegnap vettem a bátorságot, és elmentem a sebészetre. Egy szimpatikus doktorbácsi bekente a gyulladást ronda, büdös, kátrányos krémmel, ami elvileg mára segített rajta. Ma munka után visszamentem, és egy másik szintén szimpatikus doktorbácsi pedig kivágta a vadhúst és a körmömet. Kaptam rá egy bumszli nagy kötést, amit majd holnap le kell áztatnom. Maga a művelet nem fájt, de ha elmúlik az érzéstelenítő, biztos nem lesz kellemes, úgyhogy feltankoltam Algoflexből, biztos ami boztos. :)

Remélem, 29-ére, mikor megyünk bulizni kollegákkal, haverokkal, meggyógyul, mert nem szeretném kihagyni. :)