Nem, nem sírok... tudom, szabad, és kell... de most mégse...
Ma egy éve ilyenkor már ismét itthon voltam... Délelőtt hívott fel Apa, hogy baj van... Egyből körtelefon a nővéreimmel és mindenki ment haza anyuékhoz, ahogy tudtunk. Jó volt akkor együtt lenni, és emlékezni rá.
Nem gondoltam, hogy ennyire tud hiányozni valaki, de Ő nagyon...
Tudtuk tudtuk hogy eljön ez is, nem lett fiatalabb és legalább nem szenvedett sokáig... De a mai napig nem akarom és nem tudom elhinni hogy nincs. Annyira természetes volt hogy 1-2 hetente felhívtam, találkoztunk, a dömösi nyaralások, horgászások, a "kénevónaegybikka"...
És most nincs. Remélem, megtalálta ott fent, abban a fenti országban Mamit, és most boldogan sétálnak együtt és néznek minket.
Hiányzol Papa!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése