Isten veled Nagypapám!

Szabó Magda: Elégia

Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,

még ma sem értem én;

hogy pár kavics mindörökre bezárhat,

hogy föld alatt a hazád és a házad,

ugyan hogy érteném.

Drága Papám!

Nem megyünk már a dömösi erdőbe kirándulni, nem mesélsz már nekem hajós történeteket, nem megyünk horgászni, nem játszol a dédunokáiddal többet...
Elmentél közülünk, a Hajóskapitányt utolsó útja végén a kikötőben Mami várta.


Itt csak mi szomorkodunk, ez most csak nekünk fáj, neked már jó ott vele, hisz rég találkoztatok...


Viszontlátásra drága Nagypapám!

Reklám

Igen, igen, ez itt és most a reklám helye. Méghozzá Édesanyámék kecskéinek, és a tőlük kapott tejnek és sajtnak a reklámjának helye. Készítettek egy blogot, ahol leírják, milyen sajtok, hány kecske van és épp mi a következő terv velük kapcsolatban. :)

A blog: http://kecskessajt.blogspot.com/

Folyt. köv.

És igeeeeeeeen, miért is ne lehetne a rossz még rosszabb, és miért is ne folytatódhatna a pechszéria? Nesze nekem... Majd egyszer elmesélem a folytatást...

Egy katasztrofális hét(vége)

Igaz, hogy még nincs vége a hétvégének, de remélem nem lesz folytatása a heti pechszériánknak.

Csütörtökön este ahogy jöttem haza tornáról, észrevettem, hogy a biciklijeink nincsenek a tárolóban. Ahogy feljöttem, megkérdeztem Gábort, hogy nem ő tette-e el valahová. Mivel nem, ezért kihívtuk a rendőrséget, jött két helyszínelő, csináltak képeket, vettek ujj- és láblenyomatot, utána Gábor bement velük, felvették a jegyzőkönyvet. Gábor biciklijéről csak fénykép van, az enyémről "csak" papírok. Én azért vagyok emiatt különösképp szomorú, mert a biciklit anyuéktól kaptam a diplomaosztómra. :(

Pénteken felmentünk Budapestre Gábor anyukájához. Este minden szép és jó volt, viszont másnap reggel egy SMS fogadott anyutól, hogy a 84 éves nagypapámnak combnyaktörése volt, úgyhogy éjjel bevitték a mentők. Szombaton - hajrá magyar egészségügy - nem volt a sebészeten orvos, úgyhogy ma délben műtötték meg. Most beszéltem a kórházzal, a helyzetez képest jól van, de nyugtalan, ki akarja szedni a madzagokat és vért kell kapnia, mert nem jó a vérképe.

Szombaton délután időben el akartunk indulni Budapestről, be is pakoltunk a kocsiba (Gábor el tudta hozni a céges BMW-t), Gábor betette a kabátját a csomagtartóba, becsukta a csomagtartót... ahogy ez megtörtént, leesett neki, hogy a kabátjában van a kocsikulcs, a csomagtartót pedig nem nyitja a központi zár, ergo ahogy becsukta, be is záródott. Próbálkozott mindenféle trükkökkel, hogy kinyissa az ajtót, de csak nem akart sikerülni. Mivel business class BMW, ezért olyan okosan oldották meg, hogy sehogy nem lehet a csomagtartóhoz hozzáférni, csak az ajtó felnyitásával. Node, kb. fél óra után - miután se a hátsó ülést nem lehetett eldönteni, se a kalaptartót felemelni - az én okos párom rájött a megoldásra: kiszedte a kalaptartóból a hangszórót, benyúlt (egy kb. kar vastagságú lyukon) és kihalászta a kabátjából a kulcsot, így el tudtunk indulni. :)

Szóval van még pár óra a hétből, remélem, most már nem történik semmi, mert ez a 3-4 nap történése épp elég volt.

Drága Nagypapám! Tudom hogy nem olvasod, de akor is kérlek, hogy gyorsan gyorsan gyógyulj meg és szedd össze magad, mert még szülségünk van Rád, nagyon szeretünk!!!

Születésnapok és farsangi buli

A legnagyobb unokaöcsém március 2-án lett 8 éves nagyfiú, édesanyám pedig 4-én ünnepelte az 53. születésnapját. Mivel mindkettő hétköznap volt, csak telefonon köszöntöttük fel őket, de szombaton mindenki otthon volt Ságváron és együtt ünnepeltünk. Mi délelőtt korán hazamentünk már, mert ebéd után el kellett indulnunk vissza Kaposvárra. Délelőtt beszélgettünk, és társasoztunk Marci új nyomozós játékával. Megebédeltünk, majd megköszöntöttük az ünnepelteket és egy kis beszélgetés után hazajöttünk.

Itthon pihentünk egy pár órát... rápihentünk az esti farsangi karaoke bulira. :)

7 körül elkezdett szállingózni a társaság: egy haverunk, egy barátnőm, Gábor huga és az ő barátnője. Barátnőm megcsinálta a jelmezemhez illően a hajam és a sminkem, felöltöztünk Gáborral és fél 10 körül lementünk a buliba. Végülis csak a mi társaságunk volt beöltözve, de nálunk a 90%. Nagyon jópofa jelmezek voltak, a hangulat is nagyon jó volt, úgyhogy összességében szerintem jó kis buli volt, sajnálhatja, aki lemaradt.

És a képek:

Táppénz...

Hát igen, nem lettem jobban reggelre, úgyhogy ma délután elmentem a háziorvoshoz, aki közölte, hogy ez bizony vírus, úgyhogy jobb ha otthon maradok egész héten. Végülis melóban pótolható vagyok, nekem meg jót tesz, ha ez alatt a pár nap alatt kipihenem magam, minthogy 2-3 hétig szenvedek bent és közben jól meg is fertőzök pár embert.

Úgyhogy most elő a DVD-kkel, könyvekkel, amiket rég meg akartam nézni/el akartam olvasni, és hajrá sok sok sok alvás. :)

Kórház II.

Huh, kicsit azt hiszem, elmaradtam az írással. :)

No, hát az első "műtétet" sikeresen túléltem. :) Nem is fájt, pedig mindenki azzal ijesztgetett, hogy mennyire fog fájni napokon keresztül.

23-án voltunk otthon Anyuéknál, karácsony óta most találkozott először a család apraja-nagyja, nomeg kaptam sütit is a névnapomra. :)

Múlt hétfőn besokalltam, hogy a lábujjam MÉG MINDIG be van gyulladva és visszamentem a sebészetre. Fájni ugyan nem fájt, de gennyezett és piros volt (de inkább nem részletezem). Azért előtte szombaton még egy naggggggyyyyyon jó retro bulit lenyomtam. :)
Szóval hétfőn munka után visszamentem, ugyanaz a doki volt, aki először megvizsgált. Most is csak be akarta kenni a fekete krémmel, de megkértem szépen, hogy ugyan had ne kelljen már többször visszamennem, csinálja már meg most. Először nem akarta, merthogy még nagyon gyulladt és nem biztos hogy 100%-osan hatna a fájdalomcsillapító; de aztán addig könyörögtem, mire csak megcsinálta, és végül maga a "műtét" nem is fájt. Viszont este és másnap... na arról inkább nem mesélek, legyen elég annyi, hogy fájt "mint állat". Úgyhogy kedden nem is dolgoztam, kipihentem a fájdalmakat és az éjszakai nemalvást.
Pénteken házibuliban voltunk, szombaton Gábor huga volt fenn egy barátnőjével nálunk, vasárnap este pedig visszaköltözött a volt lakótársnőnk, Szandra hozzánk.
Most meg valami lappang bennem, fáj a torkom, kicsit tüsszögök, és olyan vagyok, mint akin átment az úthenger. Ebben csak az a szép, hogy ha beteg is leszek, soha nem tudok belázasodni, így nehezebben és lassabban is gyógyulok. Úgyhogy remélem, minél előbb kimegy belőlem ez a valami. Majd jól megszuggerálom. :)